UGRÁS AZ OLDALRA

Szendehely-Katalinpuszta a Börzsöny és a Cserhát kapuja. Budapestről, a fővárosi agglomeráció észak-keleti részéből, de az M0-ás körgyűrűnek köszönhetően szinte az egész ország területéről gyorsan és egyszerűen elérhető. Katalinpuszta a városi környezetben élők számára - a Budai-hegyektől és a Pilistől is alapvetően különböző, ma még kevesek által ismert Naszály-hegy lábainál - az érintetlen természeti környezet gyors elérésének lehetőségét kínálja.

A Vác Város Önkormányzata és az Ipoly Erdő Zrt. által 2005-ben közösen megvalósított Gyadai tanösvény a Vác környékén élők számára ma már fogalom, bevezetett ökoturisztikai termék, amely jó alapot teremt a további turisztikai beruházások sikeréhez.

Az új projektnek köszönhetően, a meglévő tanösvények közelében erdő és természetismereti látogatóközpont épül, amely kiállító-, foglalkoztató- és előadótermet, valamint „erdei teázót" foglal majd magában. Ezek révén egy olyan, a környéken egyedi, európai színvonalú tér jön létre, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen időjárási körülmények között látogatókat fogadhasson az attrakció. Az ide érkezők teljes körű felvilágosítást kaphatnak a környék látnivalóiról és kikapcsolódási lehetőségeiről is.

A látogatóközpontot az azt körülölelő bemutatókert teszi teljessé. Az erdészeti bemutató mellett vizes élőhelyet, vagy akár az ország vadon élő állatait vizsgálhatják testközelből a látogatók. Az erdő sokrétű szolgáltatásaira hívja fel a figyelmet a különlegességnek számító méhészeti bemutató. Az épületek mellett létrejön - nagyobbaknak szánt - erdei sportpálya és - kisebbeknek tervezett - erdei játszótér, valamint a szabadtéri foglalkoztató, amelyek szintén tartalmas kültéri programok színterei lehetnek. A projekt megvalósításához kapcsolódó út- és parkoló építés, akadálymentesítés és növénytelepítés pedig a látogatók komfortérzetét növelik.

A Szendehely-Katalinpusztán megvalósuló ökoturisztikai látogatóközpont színvonalas épített környezetben, a természet közelében, hozzáértő szakemberek segítségével biztosít tartalmas időtöltést minden látogatónak.


Figyelmébe ajánljuk alábbi oldalainkat

Nyitvatartás

A KATALINPUSZTAI KIRÁNDULÓKÖZPONTNYITVATARTÁSI RENDJE FÔSZEZONBAN (ÁPRILIS 1.– OKTÓBER 31.) HÉTKÖZNAP 9-17...

tovább olvasom Nyitvatartás

Témakörök és modulok

Gördülő Tanösvény – kisvasutas erdőismereti program Kismaros-Királyrét között - A program során érintett t...

tovább olvasom Témakörök és modulok
Bernecebaráti tanösvény

Bernecebaráti tanösvény

Sisa Pista nyomában Bernecebaráti tanösvény Felhívjuk a Tisztelt Természetjárók figyelmét, hogy a Bernecebaráti...

tovább olvasom Bernecebaráti tanösvény
Gördülő Tanösvény Domszky Pál Erdei Iskola Katalinpuszta-Gyadai-rét Nyírjes erdei iskola Hollókő Salgóbánya